hűha

Mondani bármit lehet.

A Terv.

 

Tisztelt Palvina Long. Ezúton értesítjük, hogy az Ön által megpályázott "szerkesztő és tördelő” - teljes vagy részmunkaidő munkakör kiválasztási folyamatának első lépése lezárult. Sajnálattal értesítjük, hogy pályázata a felvételi interjúkon résztvevő jelöltek anyagai közé ez alkalommal nem került be. Köszönjük, hogy megtisztelt minket jelentkezésével!

-          Na, még ez is. Nagyon szívesen, legközelebb ne fáradjatok, ennyi betűvel még a végén ki kopik a klaviatúra. Hol a cigim? Szőrmók! Na, a fene enné meg ezt a girhes dögöt. Ezek meg micsodák. Fizetési Felszólítás! Itt meg a párja. Akkor mehetnek a kukába. Na, ez akkor egy ilyen nap lesz. Drágám kész a reggeli?- Kiáltott a konyha irányába. – Senki?  Na, igen a képzeletbeli pasikkal ez a baj, nem túl beszédesek. Mikor találják már föl a robot pasit? Mondjuk az első, amit meg keresnék rajta az a ki kapcsoló gomb. Biztos, ami biztos alapon. Csörög a telefon is.

-          Szia, drága Mary vagyok a szerkesztőségből, te figyelj én annyira, de annyira akartam ezt a melót oda adni neked. Te tudod, hogy mennyire meg vagyunk most szorítva. Személy szerint én imádom az írásaidat. Tudod, hogy csípem a kis szaftos történeteidet.

-          Gondolom, hogy menyire. Az a heti 3 csávó elfogyasztása ráadásul úgy hogy még élnek is hát Godzillának nincs ilyen étvágya.

-          Figyelj drágám mihelyt intéztem valamit kereslek. Na, Puszi.

-          Egy fél tégla kíséretében én is puszillak. Öltözzünk. Ezt nem hiszem, el itt vagyok 29 évesen ebben a nagyvárosban, tele tervekkel és ötletekkel. Dögös vagyok, sexi vagyok, és rohadt éhes vagyok. Hol van egy Hot-dogos? – Felöltözött és elindult.

-          Üdvözlöm fiatal hölgy! – Szólalt meg az idős úr a mozgó kifőzde előtt.

-           Mit adhatók a hölgynek?

-          Csak egy Hot-dogot kérek.

-          Hot-dog! Nincs is annál jobb egy fiatal hölgynek. – Nyálasan vigyorgott az öreg.

-          Jaj, bácsi kérem, extra nyál nélkül kérem, és kicsit több mustárral.

-          Szép Napot. – Vigyorgott az öreg.

-          Ezek után biztos az lesz. – Válaszolt enervált hangon.  - A franc enné meg ezt az egészet. Meg kajálok és beugrok, a szerkesztőségbe az utolsó fizetésemért aztán jöhet a buli. Mi történik velem? Mi a..? – Palvina teste kifeszített zászlóként feszült a robosztus gépjármű motorháztetőjére, majd rongybabaként csuklott az úttestre.

Halk nyöszörgések jelezték az addigra oda gyűlt néző seregnek hogy a vérben fekvő hölgy még él.

- Jézus Mária, szegény kislány. Mi lehet vele?

- Mamika talán az a baja hogy elütötték. Engedjenek, kérem a nevem dr. Hof orvos vagyok! – Telefont ragadott. - Itt dr. Hof beszél a 3. és a 4. utca sarkán vagyok, itt van egy nő kb. 25 és 35 év közötti fehér nő súlyos autó balesettet szenvedett. Siessenek! Nagyon sürgős!

- Doktor úr mondja túl éli? – Egy aggódó, de inkább kíváncsi hang kérdezi.

- Erős szervezett bírni fogja.

 

1hónap múlva.

 

Palvina egy korteremben ébredezik körülötte a gépek halkan zugnak.

-          Mi ez a hely? Hol vagyok? Mi történt, furcsa rémálmom volt, vagy talán igaz volt? Kábelek lógnak ki belőlem, de miért?

Dr. Hof lép be az ajtón. Arca gondterhes. Halkan óvatosan meg szólítja a nőt. – Hogy érzi magát? Jól van? – Felelősséget érez az orvos, hosszú mély lélegzettet vesz. – Figyeljen, rám el kell mondanom magának valamit, súlyos autó baleset érte.

A lány kérdően tekint rá a gyógyszerek és a nyugtató hatásától ködösen látja a férfit. – Miről beszél maga?

-          Hallgasson, pssz. Pihennie kell, erőt kell, gyűjteni kicsit később vissza jövök.  – A lány behunyta szemét és álomba szenderült. Álmában egy nagy kertes házban volt, körülötte ismerős emberek nevetnek. Érezhető a gondtalan világ hangulata. A kéklő ég és a nap simogató ölelése melegséggel töltik el a lány testét. Halovány mosoly húzódik arcára. – De szép is itt minden. - A fény sötétségbe úszik át, komor sötét felhők tőrnek utat maguknak és a kékség szomorú szürkeségbe úszik át. Az emberek áttetszővé vállnak. A lány szíve hevesebben kezd verni. Szíve erőműként pumpálj a vért az ereibe. Verejtékezni kezd a homloka. – Föl riad Palvina.

Dr. Hof siet be a korterembe. A lány az ágy szélén magába zuhanva, zihál. – Dr.! Kérem, segítsen! –Könyörög a lány. Az orvos a lány mellé ül, átöleli. – Minden rendben lesz.

-          Rendben? – Kérdi a lány a remény legutolsó szikráját is elveszítve.

-          Tudja, hogy hol van?

-          Talán egy kórházban?

-          Igen kórházban súlyos balesete volt.

-          Oh, Istenem. Nem emlékszek. Valami furcsa álmom volt, egy házban voltam és körülöttem ismerős emberek bár az arcuk halovány volt és elmosódott.

-          Az agya meg akarja óvni magát, és törölte az emlékeit.

-          De mindet? Segítek magának. Krízistanácsadó szakpszichológus vagyok specialista.  Most adni fogok magának egy kis nyugtató injekciót.

-          Nem akarok aludni! Tudni akarok mindent.

-          Később. – Válaszolt az orvos halkan.

 

Palvina a kimerültségtől és a sajgó fájdalomtól gyötörve álomba zuhant. – Pihenjen. – Másnap az orvos az ágyánál fogadta a kimerült nőt.

-          Jó Reggelt Palvina. – Hangjában érezhető volt a sajnálat és a késztetés hogy a lányt végre meg gyógyítsa.

-          Hol vagyok?

-          Kórházban van a nevem Dr. Hof. Szörnyű balesete volt.

-          Nem emlékszek semmire. Csak azokra a képekre a gyermekkoromból.

-          Milyenek azok a képek? -  Érdeklődőt az orvos.

-          Mint egy film kockái. Felvillanó képek, hangok, érzések. Rossz érzések.

-          Üljön fel. Éhes?

-          Igen éhes vagyok.

-          Az már jó. Szólók is a nővéreknek hogy hozzanak enni magának.

-          Köszönöm.

-          Később még visszajövök addig egyen, tisztálkodjon meg és várom a szobámban 1 óra múlva.

-          Rendben. – Palvin jó étvággyal elfogyasztotta a reggelit, majd egy forró fürdő után a hangulata bizakodó lett. A nővérektől ruhát kapott. Felöltözött a haját meg igazította és elindult a doktor irodájába.

-          Kérem, üljön le. – Szólt a nővér. – A doktor úr mindjárt fogadja.

A széken üldögélve zavartan a haját igazgatta. Zsebében talált egy kis smink tükröt, arcát vizslatta.  Látta, hogy a vonásai egy csinos nőé, de nem voltak ismerősek a vonások.

-Palvina kérem. – Az orvos nyitott ajtót. – Jöjjön be.

- Hogy érzi magát?

- Jobban, de nem tudom, hogy ki vagyok én.

- 1989-ben született édesapja Mark Robson édesanyja Roz. Egy kis városban nőt fel. 4 éve él a városban.

- Mivel foglalkozok, mit csinálok, miből élek? Hol élek? – Zúdította kérdéseit.

- Nyugodjon meg, sorjában haladjunk.  Csak egy dologgal foglalkozunk mindig. Emlékszik a balesetére?

- Vannak képek, de egyik sem utal arra, hogy balesetem lett volna, csak a testem sajog.

- Most mit érez?

- Dühöt és szorongást. Valami mélyről jövő indulat járja át az ereimet. Igazságtalanságot és gyűlöletet érzek.

- Értem. Ez most teljesen normális. Feküdjön, a pamlagra hipnotizálni fogom, hogy felszínre hozzam a fájdalmait és ez által feloldódjanak.

- A lány bizakodva vette magát alá a kezelésnek.

- Figyeljen a hangomra. A feje nehéz, mint a kő, egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed a hipnózisban. Jól csinálja. Most már teljesen ellazult. Pihenjen. Mélyebbre és mélyebbre zuhan, ahogy tíztől nulláig visszaszámolok, úgy érzi, hogy mélyebbre és mélyebbre zuhan a transzban. Ahogy elérek, a nullához teljesen ellazulva érzi magát. 10,9,8,7,6,5,4,3,2,1,0. – A lány ellazultan a transz állapotában fekszik a kanapén.-1999 nyara van. A barátaival kint játszik az utcán. Mit lát most?

-          Tomi és Adéllal játszók, egy nagy udvarban. Adél nem szeret igazából, féltékeny rám, mert Tomi nekem adta a kedvenc kavicsát.

-          Haragszik Adélra?

-          Adél nem jó velem. Ő bánt.

-          Bántsa magát?

-          Egy kút van az udvaron olyan mély és sötét. Félek tőle. Be akarok menni nem, akarok itt játszani. De Adél nem hagy békén. Tomi!

-          Mi történik most?

-          Tomi a kút felé fut, mosolyog. Azt gondolja, hogy át tudja ugrani. Tomi ne!

-          Rángatózni kezd a lány. – Tomi kérlek! Gyere, vissza ne ugord át. Ne- ne kérlek a kút túl mély és sötét. Kérlek Tomi. Adél ne enged! Adél mit csinálsz? Ne tedd ezt. Ne!

– 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10 térjen vissza Palvina. - Kiáltott az orvos. Újra számolni kezd a doktor 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10. – A rohadt életbe. Palvina! Palvina!  - Ébredjen már föl! – Szólítsa meg az orvos.

-          Jól vagyok. – Válaszol a lány. - Nyugodt vagyok, Tomi jól van. Jobban van.

-          Plavina hol van most? – Kérdezi Hof.

-          Az udvarban, de már nem félek. Minden rendben lesz.

-          1,2,3,4,5,6,7,8,9,10 ébredjen föl! – Felegyenesedik a lány a pamlagról.

-          Doktor úr sikerült? Kérdezi Palvina tudatlanul.

-          Nagyon nehezen jött vissza. Sokkos élményt élt át. Csoda hogy visszabírtam hozni. - Köszönöm dr. nagyon hálás vagyok magának.

-          A lány visszament a szóbájába és elégedetten egyenesedet ki.

- Pojáca. Úgy gondolom, hogy az Oscar díj idei nyertese Adél Martina

– Adél egy életlen kést fog és csuklóin egy hosszú vágást ejt. Fel sziszen a fájdalomtól. Elnyúlik az ágyán és kezeit lógatva hagyja, hogy a vére cseppenként koppanjanak a hideg kőre. Meg nyugvó álomba szenderedik.

-          Dr. Hof gyors léptekkel siet a lány szobájába, meg rökönyödve látja, hogy a lány vérzik.

– El fog vérezni! – Nővér kötszert. Palvina ébredjen föl! Mit csinált? Hallja?

-          Doktor maga mit keres itt? – Hunyorogva tekint az orvosára Palvina. - Csak holnap találkozunk. - Bágyadt erőtlen hangon szól a beteg.

-          Miért vágta meg magát?

-          Vágtam? Én nem. – Majd a csuklójára tekint.

-          Adjanak neki egy nagy adag nyugtatót lássák el a sebeit! – Ordított az orvos. – A nővér miközben kötözi a kábult lányt, kérdőre vonja az orvost. - Mi ez doktor?

-          Autoagresszió. Önsebzés, kárt tesz magában. Minden bizonnyal ez egy nyilvánvaló elszánás arra vonatkozóan, hogy változást érjen el.

-          Miért tenne ilyet?

-           A napi működését nem tudta megoldani. Új keretek között akarja folytatni az életét. Ha valaki nem érzi a belső erőt a változáshoz, csak sodródik a mindennapokban, annak egy ilyen gesztus irány mutató lehet.

-          Iránymutató?

-          Igen. Sajnos a beteg nyilvánvalóan nem tudja elfogadni a vele történteket.

Hajnal tájt magához tért a lány. Látta, hogy csuklói bekötve vannak. Tisztában volt avval a ténnyel, hogy a kórházban nem eshet semmi baja. Papírt és tollat kereset a fiókban. Meg szabadította magát az infúziós tűtől. Az ablaknál lévő asztalhoz ment, felkapcsolta a lámpát és írni kezdet.

-         Szóval üdvözlettem kedves Palvina! Már rég beszéltünk szinte már hiányzol. De azért annyira nem. Ahogy ígértem neked a tervünk halad a saját kis medrében. Másképp nem is lehetne hisz annyi időt és energiát szántunk rá. Itt vagyunk a személy közelében. Itt éreztem a leheletét a nyakamon. Nem kellet, sok hogy át döfjem a nyakát. Még nem teszek, semmit várok és figyelek.

-A tollat és a papírt elrakta. Az ágyához ment, visszakötötte az infúziót a karjába és aludt. Reggel az ágyánál Dr. Hof ált.- Jó Reggelt. A tegnapi nap intenzív volt, sokat haladtunk, de nem eleget, folytatjuk. Egyen és várom. - Rendben doktor örülök, hogy segít. – Palvina fájdalmai igaziak voltak ám a lelke ragyogott. Ragyogott, hogy végre a céljánál van.

- Már is itt? – Csodálkozott az orvos.

- Tudni akarok. Szeretném meg tudni az igazságot magamról. – A pamlagra feküdt és elkezdet számolni. 10. 9.8.7…

- Várjon! - Szólt közbe az orvos.  Ma csak beszélgetünk, úgy érzem, hogy még nem áll készen a lelke hogy feltárjuk. Képeket fogok mutatni magának és maga elmondja, hogy mit érez a képek láttán.

- Rendben van. Csináljuk akkor így. Egyezett bele a beteg. – A doktor képeket vett a kezébe és egyesével kezdte mutogatni az alanynak. Az első képen egy fekete madár volt.

- Mit érez a kép látványától. – Palvina nézte a képet és arra tudott csak gondolni, hogy egy bárddal darabokra csonkítsa ezt a senkit. Meg feszítette az összes izmát és válaszolt. – A képen egy fekete madár van, biztos bele eset egy fekete festékes hordóba. - A második képen egy mező volt. Kezébe fogva a határtalan szabadságra gondolt, és hogy milyen jól mutatna a doktor bácsi véresre cincált feje a zöldellő mezőn egy fűzfa árnyékában.

– Szép kép. Szinte érzem a nap melegét az arcomon. – Válaszolta a lány.

- A harmadik képen egy férfi volt. 35-45 év közötti sármos meg jelenésű. Magas szikár az arcán bajusz díszelgett. – Palvina elbizonytalanodott. – Ez az apám. De ez honnan van? Lehet, hogy sejt valamit ez a mocsok. Nem mutathatok, érzelmeket válaszolok. – Szép a bajusza olyan, mint a Magnumnak a tv-ből.

- Rendben van. Mára végeztünk. A lány elhagyta a szobát. Az orvos az asztalához ment kihúzta a fiókját. és egy kartont vett elő. A kartonon egy név volt Dr. Zigmund Hof. - Bele lapozott az aktába.

A Dr. Zigmund Hof orvosi kutató a háborús traumákat kutató személy. Paciense Mark Robson. 45 éves férfi. A veszély, a testi kimerülés, a terep, és az éghajlat idegeket felőrlő hatása, valamint a szemben álló fél harctéri tevékenysége együttesen az általános feszültség állapotát hozza létre. A harci terhelések és a gyakran elkerülhetetlen rossz életkörülmények károsan befolyásolják a fizikai és mentális teljesítőképességét, valamint a túlélési esélyeit. Az alany Mark Robson beszámíthatatlan. Alkalmatlan. Elhelyezés Szent Mennyek intézetbe.

-          Oh Mark. – Sóhajt föl az orvos. Emlékszek rád. Sosem bírtad az iramot. Pedig tökös voltál valaha. De hát az élet már csak ilyen. Csak az győz, aki csal. – Egy üveg whiskyt húz elő, tölt egy nagy pohárral. – Ezt rád te hős! – Hangjában a megvetés és az öröm keveredik. Mark képét az üvegnek támassza és egy szál cigire gyújt. –Tudod drága barátom, hogy ha nem a haza lett volna az első, hanem a rühes életed akkor most itt ülhetnél te is. De te hős akartál lenni! Na, sokra mentél vele.

A háború után egy diliházba kerültél és életed végig nyálat csurgattál egy kis előkére. Pf. Vesztes. Az egy dolog hogy nekem köszönheted azt, hogy diliházban végezted. Baszdmeg. Ki akart hős lenni? Én csak engedtelek. Mondtam neked hogy vagy te, vagy én. Te nem tudtál dönteni neked volt lelkiismereted én az utcán hagytam ahol felnőttem.  Csak egy csíny volt barátom. – Egy hosszút kortyol a whiskyből. Majd egy mélyet szippant a cigiből. – Nézd döntenem, kellet vagy te, vagy én! Mit tudtam volna tenni? Nem akartam, hogy ez legyen. Igen meg cseréltem a neveinket. Sajnálom, igazán nagyon sajnálom. De csak az győz, aki csal. Csinos teremtés a lányod. Látod, még te is jó voltál valamire. Balfék. Szerintem elintézem a sorsát, úgy tudom, van még szabad hely és a te ágyad már üres. Hát nem úgy lenne kerek a mese, ha apu helyére kerülne a kis gyermek is?

-          Palvina a szobájában kétségek közt cikázó gondolatait próbálja össze rakni. – Ez most mi volt? Teszt? Kíváncsi volt, hogy vajon hogyan reagálok? Szerintem teljesen jól reagáltam. Uraltam a percet. Vagy mégse? A fenébe kéne egy rohadt cigi. A franc vinné el Palvina nem dohányzik. De én igen. Azt hiszem, van még egy szál. – Áh, ez az. Nyugalom itt vagyok a célban. Ki belezem ezt a mocskot. Hogy a rohadt kurva anyát neki. Kit akar még elintézni? Azt hiszi, nem tudom, hogy ő küldte apámat a diliházba. Istenem 10 év abban, a szűk szobában. Az a sok hang. Áh. Nem bírom. De igen! Erős vagyok! Palvint is legyőztem. Adél vagyok a magabiztos céltudatos nő! Céljaim vannak. Palvina fogságban tartott ő meg az erkölcsei. De már nincs erkölcs, nincs hit. Csak egy éles kés van. – Mondja nővér Dr. Hof mióta dolgozik itt?

-          Talán már 1 éve.

-          Ismerték, mi előtt ide került?

-          Nem. Külföldön dolgozott.

-          Érdekes.

Tollat és a papírt vett elő és írni kezdet Adél.

-          Üdv Ismét Palvina. Sajnálattal kel közölnöm veled, hogy még mindig erősebb vagyok. Egy kis gond adódott, de hát azért vannak a problémák, hogy megoldjuk. Emlékszem még, mikor te voltál elől a fényben és én csak a hátérben figyelhetem a kínlódásodat. De azért sajnálom Tomit. Jó fej volt. Hm, milyen jó volt látni istenem, ahogy a kút mélyébe zuhant. Úgy visított mint egy kismalac. 10 év a zárt intézetben nem volt egy felemelő élmény. Az a sok színjáték. Atyám micsoda egy féreg hely volt, de ki jöttem. Átvertem mindenkit, még hogy az ember intelligens

– Nővér kopogtat az ajtón. – Hölgyem be kell venni a gyógyszereket a doktor utasított, hogy agyam oda magának.

-          Természetesen. – Válaszolt Adél. – Az orvosa szava szent. -  A nővér ki sétált a pulton hagyott gyógyszerhez ment Adél felemelte a pirulát és a kukába hajította. Ismerős volt a készítmény 10 esztendőn át evvel tömték. Nagyon erős nyugtató, amitől az ember, mint egy fél hulla nyáladzó hústömegként vegetál a semmibe. – Soha többé. – Szólt a lány.

-           Dr. Hof az üveg whiskyt ki végezve ájultan feküdt a saját pamlagán. Kezében ott volt még a bajtársának fényképe. Aludt. Álmában feltörtek a rég elnyomott emlékek. Képek és hangok. Társát küldte maga helyet a halálba. De ő is ugyan úgy meg szenvedte a háborút. Egy koszos sátorban feküdt, egy orvos volt mellette. Emlékeiben újra átéli a sikítást a robbanásokat, a látványt, ahogy a társai meg csonkított test részei közt vonszolja magát. Hof volt az orvosa. Furcsán nézet az orvosára mindig. Erős testalkatú összes halántékú ember volt. Nem volt az a kifejezett orvos alkat. Szemeiben ürességet látott. Ahogy jobban meg ismerte a kezelő orvosát egyre inkább érezte, hogy ez az ember nem az, akinek mondja magát. Túl jól érezte magát a vérben a szenvedésben, szinte fürdött az élvezettől mikor arról faggatta a katonákat, hogy a halál milyen érzést keltett bennük. Nem részvétett érzet, inkább izgalmat. Egy nap távol a háború zajától igyekezet Dr. Hof sátrához hogy a napi beszélgetés le tudja. Gyomrában feszültség volt. Az orvos leültette és faggatni kezdte. Egyre közelebb és közelebb ült az orvos a betegéhez. A beteg katona egy szikére figyelt fel, ami a torkánnak esik. A szikét tartó kezet sikerült ki csavarnia és bele döfnie az orvos combjába, mitől az orvos a földre zuhant. A katona felállt és kérdőre vonta. –Mit csinál maga? – Vért akarok, át akarom élni a pusztulást én akarok lenni a pusztulás. Én Érti Én! – Válaszolta az orvos. – Hát nem érted te kutya? – Tébolyultan folytatta az orvos. - Te is olyan, vagy mint én! Azt hiszed, nem tudom, hogy te is gyilkos vagy! Tudom, hogy a barátodat küldted a halálba. Én, csak feloldozlak. – Nevetett a tébolyult orvos. – De nem öllek meg. Nem annál jobbat tudok. Élve hagylak, hogy mindig emlékez a tettedre. Ha meg sebezlek, akkor haza küldenek.  Meg mentelek a haláltól, hogy a lelked tiporjon a pusztulásba.  – Az orvos fegyvert ragadott és férfi felé célzott. A katona gyorsabb volt és a kezében maradt szikét egyenesen a torkába vágta az orvosnak. Gyorsan szinte azonnal elvérzet az orvos. Férfi tudta, hogy most aztán nagy bajban van. A hallott orvost kihúzta és elásta. Fejét és fogait egy ásóval szilánkosra törte, hogy felismerhetetlen legyen. Zsebéből ki vette az iratait és elfutott. – Hajnalban ébredt verejtékező homlokkal „az orvos” . Felült a pamlag szélére arcát a kezébe temette.

– Szörnyű álom. Már meg bűnhődtem. – Nem még nem. - Szólt Adél. Az asztalról felemelte egy díszes ezüst markolatú egyedileg készített papírvágó kést, és az orvos nyakába döfte. A doktor a térdére rogyott felnézet gyilkosára. – Te? - Nyöszörgő hangon. – Az apád… a barátom. – Arccal a szőnyegre puffant és a vér lassan beterítette a mindent. Adél a tetem mellé kuporgott. – Nem tudom hogy mi az igazi neved. Tudom, hogy Gyilkos vagy. Apám gyilkosa vagy. Tisztában vagyok avval, hogy a bosszú csak haragot és fájdalmat ad. De én más vagyok. Más lettem, és ezt neked köszönhettem. Köszönöm. A lány felállt az ajtó felé vette az irányt. Az intézményből ki sétálva fel szállt egy buszra. Papírt és tollat ragadott.

-                             Végeztem Palvina. De nem lett jobb. De hát hogy is lehetne jobb? Ha nincs érzés, akkor semmi sincs. -  Visszatért a kis garzon lakásában az idő alatt, amíg nem volt otthon sok üzenetet kapott persze mind fizetési felszólítás. Leült a Lap-topja elé.

E-mailt kezdet írni.

-          Üdv Mary! Úgy érzem, hogy itt az ideje, hogy pénzt is keressek, van egy jó storym. Egy tudathasadásos nőről, aki megölte az apját halálba taszító férfit. Ki idő közben egy agy kurkász, gúnyájába bujt. Hívj, ha érdekel. De közlöm nem lesz olcsó. Tudod sok a számla. Puszi.

Vége.

 

Egy Gyilkos Naplója

 

Egy gyilkos naplója

 

-Hmm. Érdekes hogy papírra vettem a gondolataimat, de úgy érzem meg kell nyitni Pandora szelencéjét. Mind minden ember én is meg születtem.1893 január 3.-án London poros gettójában. Nem volt ez a hely mindig gettó. Éltek itt gazdagok és szépek vígak és derűsek is. Mint mindenki én is vágytam a fényre, a szabadságra. Ám valahogy soha nem érkezett el a fény. A nap 1939 szeptemberében meg hozta a változást. Nem volt hiába való az a sok szenvedés és kín. Végre isten elhozta a gazdagok és szépeknek is a megváltást egy háború formájában. Beálltam katonának, de nem azért hogy védjem a világot, hanem hogy a pusztulásának tanúja legyek. Most minden adott.  Az állomáson elszánt tekintetű egyenes gerincű férfiak. Fiatalok, idősek és néhány kóbor ördög, mint én, akik csak menteni akartak, rühes bőrüket a zárka elől. Nem vagyok jó. Minek is lennék? Kinek? Ezeknek a nyomorult álszent népségnek. Puccba vágott báj gúnároknak. Divat lett háborúzni, de még egy jó ízű pofont sem kaptak életükben. Barmok. Gyertek! Elkísérlek titeket a végzetbe!

­- Zakatolt a vonat. Cikázott a félelem a merengő tekinteteken. Én csak ültem és cigimet csavartam. Mosoly volt az arcomon, mert én tudtam, hogy mi vár rájuk, azt hiszem ők is. Valami hangos helyre érkeztünk meg, a bombák és a lövegek koncerteztek, muzsika volt a füleimnek. A mellettem üllő fiatal a menyasszonya képét szorongatta. –Szerinted meg vár? - Kérdeztem.

- Persze hogy meg vár, hát meg ígérte.

- Az más. Ha meg ígérte.

- Mond öltél már?

- Nem.

- Minek jöttél ide?

- Óvni a földet hol születem.

- Bárgyú vagy te! - Majd mélyet szippantottam cigimből. Sapkámat az arcomba húztam és hallgattam az éjszaka halál koncertjét.

- Ürességet érzek. Lehetem volna bármi vagy bárki, de én választottam. Ez a sorsom. Sors mely rabláncként szorítja lelkem. Mi lett volna ha? Mi lett volna, ha nem a gettóba, hanem villába születek. Apám mindig azt mondta.

–Fiam. „Minek az élet ha van szesz!” Nagy piás volt az öreg, egy pohár borrét oda adta volna a saját anyját is , de ki tudja lehet hogy meg is tette. A napi rendszerességgel történő verések annyira a hétköznapjaim részé vált, hogy mikor az ökle a gyomromba nyomódott csak arra tudtam gondolni. – Gyengül. A pia lassú gyilkos.

- Itt vannak a Nácik! -  Kiáltott egy hang.

- Na, bassza meg még a cigimet sem bírtam el szívni.

A mellettem lévő srác remegő térdekkel ált föl,  húgy csorgott  ki a bakancsából.

- Még ne! Szóltam a sráchoz, még nem kell be hugyozni arra még lesz lehetőséged… ha szerencséd van. – Egy kis törpe komplexusos farok ugrott föl nem volt nagyobb a vödörtől, amit piszoárnak használtunk.

- Alakzatba sorakozz! Indulj! Egy kettő egy kettő. Te ott! Állj!

"- Te meg ki a fene vagy!? – Kérdeztem, ha már így meg szólított.

- Ha megtudnád, meg kellene ölnöm téged.

- Na ne röhögtess!

- Bárcsak vicc lenne... de a te érdekedben, inkább hívj csak Senkinek.

- Senki? Micsoda béna név!

- Mit akar ez meg tőlem? Ez a kis mitugrász hadnagy.

- Honnét jöttél? Téged a rabok közül szedtek össze.

- És?

- És? Az nincs. Mi a neved?

- A nevem 3152-s rab uram.

- Csak volt. Mától csak úgy fognak hívni, hogy golyófogó. Lépjél, ki a sorból mutatom, hogy neked mi lesz a dolgod.

- Kurva jó. Egy túlbuzgó disz pöcs. Pinát csak akkor látott ha rajzolt egyet a kulcs lyukra. Na, mindegy még mindig jobb mint a sitten rohadni.

- Figyelj! Vázolom mi a terv te előre mész felderíted nekünk a falut. Keresel, ételt és vizet.

- Értettem. – Arra gondoltam, hogy végre meg szabadulok ezektől a kis nyomorult hősködő szánalom húszároktól. Gyomromat furcsa érzés járta át. Habár már sokszor csókolt a halál szele arcomon, most valahogy ez más volt. Kellemes borzongás járt át. Vágytam a halált.

- Útnak indultam a felhúzott galléromba húztam a fejem, arcom elé sálat kötöttem, és a zsebemben a késemet markoltam.

- Indulj te gyilkos menj a végzetedbe. - Mormoltam magamban. - Az utam a folyó mellet haladt, a part szélén. Darabokra szaggatott hullák tömeg sírja fogadott. A rothadás bűze, forgatta a gyomromat. – Áh. Undorító. Bár a sitten ez a szag sem volt ismeretlen. Nosztalgikus. 30 év a sitten, a testem edzett, egy szűk cellában egyéb dolgom sem akadt, mint az izomzat erősítése. Csak a ráncos pofám, és a ritkuló hajam utal a koromra. - A faluba érve, ami leginkább feltűnt az a csönd. Csönd, ami végig járja a házak falait. Meneteltem előre és kerestem ételt vagy valamit, ami annak látszik. Egy résnyire nyitva álló ajtóhoz mentem, belépve egy szépen megterített asztal fogadott. A székek a helyükön.

–Még sem üres ez a falu? Leültem az egyik székre a tányért magam elé vettem és falatozni kezdtem. Egy üveg bor dukálna ehhez a vacsorához, így hát föl álltam és kerestem egyet.

– Oh. Remek. Töltöttem egy pohárral magamnak. – Kellemes testes vörös bor a kedvencem. Jó ízűen fogyasztottam.

- Egy éles döfést éreztem, a fejem az ételbe zuhant. Majd egy pillanatra magamhoz térve a fejemet a padlón találtam a lábaimat meg valami elkezdte húzni ki felé az ajtón. Szólni nem bírtam, gyenge voltam. A késemet fürkésztem, hogy mentsem az életem, de hiába az eltűnt. Majd egy harapást éreztem.

- Áh. Kiáltottam föl. A lábam! Majd ismét eszméletemet vesztettem. Valami poros pincében tértem magamhoz, körülöttem bűz és emberi maradványok.

- Hol vagyok?  Még is mi történt? - Harapás nyomok a lábamon. Fogak, de nem állától. Letéptem pólóm egy darabját és a vérzést igyekeztem meg állítani. A tetemek ismerősek voltak. Kabátok, zubbonyok.

- Jézus Mária ezek az én csapatom maradványai.  Az ajtó nyílt darabos lépteket hörgést hallódtam. Próbáltam testemet arrébb vonszolni, de a vérző lábamból csurgó vér irány mutató volt. Összehúztam magam annyira amennyire csak tudtam. Vártam és remegtem, bár sok mindent meg éltem, de ez még nekem is, sok. Mintha több száz patkány rágcsálná a húsokat. Harapás, tépés, morgás. Ismételten harapás, tépés, morgás. Üveges tekintet rám szegeződött. - Mi ez? - A szemei üresek voltak, az arca torz teste szilaj, hús maradványok az arcán. Hörgött egyet majd felém kezdte vonszolni magát. Igyekeztem még inkább a sarokba húzni magam.

-A kurva életbe. Éreztem közelgésest zihálásának erőteljes zakatolását. Valami motor hang bolydult föl. Láncfűrész ez, a daraboló gép a fogyasztást elő segítő eszköz.

- Ne! Kérlek ne tedd! Becsuktam szemem és….

- Kis fiam, kis fiam. Gyere, megyünk. Gyere, megyünk sétálni vár ránk a tavaszi idő. Gyere már, na! Érzed a meleg levegő simogatását?

- Anya te vagy az? Anyácskám hát újra együtt vagyunk. Érzem, igen érzem a nap simogatását. Menjünk persze, menjünk ki a szabadba játszani, futni, élni! Éledni! Oh de jó is lesz! De anya miért van itt ilyen hideg? Anya! Anyácskám! Hova mész?

- Doktor a beteg rángatózik. Gyorsan hívják a készenléti csapatott. Egy extra adag nyugtatott kérek és szíjakat. Hol vannak a szíjjak? Gyerünk siessetek el fogjuk veszíteni!

- Döfd már bele a rohadt életbe!

- Végre stabilizálódott. Erősebben húzd meg azokat a kurva szíjakat!

- Doktor úr ő ki?

- Valami szerencsés barom.

- Mi történt vele?

-  Minden bizonnyal szorongásos zavara van, amely egy traumatikus esemény után alakul ki. Poszttraumás stressz. A háború lecsengésének eredménye.

-          Mit tehetünk doktor?

-          Semmit. Várunk.

 

-          Egy héttel később egy liba fos zöldre festett, szobában ébredtem. Kezeim, lábaim leszíjazva. Kótyagosan bámultam körbe. Egy dögös fehér ruhás nő közeledett felém, kezében egy tálcával.

-          Hol vagyok? - Kérdeztem.

-          Egy katonáknak fenntartott intézményben.

-          Milyen intézmény ez?

-          Avval ne törődjön maga. Vegye be!

-          Veszi a halál! Miért vagyok leszíjazva?

-          Mert veszélyes.

-          Én? Kire?

-          Önmagára.

-          Önmagamra? Hmm. - Pár nappal később a szíjakat leszedték rólam, a sebeimet nézegettem, de jobban érdekelt a hely ahol vagyok. Rácsok és örök mindenhol. - Vissza kerültem a kóterbe? Fasza. Jól esne már egy cigi. Az öröknél biztos van. – Hé főnök van egy cigid? Kis vézna cingár csávó állt az ajtóban, szívesen át döfném a szívét, de kell egy cigi.

-          Mond főnök, mi ez a hely?

-          Nem tudod? Ide rakják azokat akiket ki csinált a háború és veszélyesek.

-          Hmm ezt jól teszitek. Mond félsz tőlem?

-          Tőled? Én? – Flegmán válaszolt. Látszót a csávón hogy remeg, mint a nyárfalevél.

-          Kár. Rosszul teszed. – Gondoltam magamban. Visszasétáltam az ágyamhoz eldőltem és néztem a repedéseket a plafonon. Hát nem a Hilton.

-          Mond főnők a háborúval mi a helyzet?

-          Annak vége. Úgy mint neked.

-          Nekem? Csak várj. – Futott végig az agyamon. - Te leszel az első, akinek a szívét tépem ki.

-          Üdvözlöm nálunk a nevem Dr. Hof. Én leszek az orvosa. – Szólt egy öreg mély hang. Furcsa volt az öreg, magas vízfejű olyan igazi tudálékos.

-          Még is milyen orvos maga?

-          Agy kutató vagyok a háborúban megsérült katonákkal dolgozok , a mentális állapotukat vizsgálom.

-          Mit akar velem?

-          Maga nagyon különleges, a harc tértől nem messze a folyó mellett találtuk meg magát fél holt állapotban. Ide hoztuk és meg figyelés alá helyeztük.

-          Miért?

-          Amikor magára találtunk sokkos állapotban volt. Folyamatosan a küldetés a küldetés szót mondogatta. Miután behoztuk ide magát, rá találtunk nem mesze magától egy csapat, meg csonkított testű emberi tetemekre szanaszét hevertek egy pincében.

-          Valami rémlik, azok a társaim voltak. Előre küldtek hogy derítsek föl egy falut.

-          Tudja hogy ki tehette ezt velük?

-          Mit tudom én. Talán én! – nevetem el magam.

-          Maga volt.

-          Én? De hát én is majdnem ott maradtam.

-          Mondja tudja hogy ki az a George Hamilton?

-          Nem. Ki a fene az?

-          Hát maga. Amíg itt feküdt folyamatosan figyeltük, amikor egy kis időre magához tért, mindig ezen a néven azonosította magát.

-          George Hamilton? Elég buzis név.

-          Mikor Hamiltonként azonosította magát , bőgőt, zihált és könyörgött, hogy öljük meg magát. De most mennem kell. Még beszélünk. Egyen egy kicsit. – A tányér fölé hajoltam, kezemben a kanál érdekesen fénylett egy furcsa torz figura nézet vissza rám.

– Hát te meg ki vagy? – Kérdeztem zavarodottan a torz pofától.

-          Hát te. Az elnyomott kis gyerek aki az anyára vágyik.

-          Ismeretlen düh kapott el hogy én az anyámra, arra a mocskos kurvára. Bele vertem a falba és az idegtől remegni kezdtem.

-           –Örök Gyertek ide basszátok meg. Tüntessétek el ezt a mocskos kis pondrót. – Ordítottam.

-          Fogjátok le! Egy újabb roham!

-          Nem bírjuk!

-          Dehogy nem!

-          Fogd, és szúrd már bele ezt a nyugtatót. Ez az! Végre. Hogy miért nem rohadt el a parton?

-          Doki mondja, mi a fene volt ez? Még is mi történt evvel a fickóval?

-          Az történt, hogy a nyomorban felnőtt alany, életét kínban hanyatlásban élte, az anyja volt az egyetlen támassza, de ő is cserbenhagyta. Meg hasonult a pszichéje. Meg született George Hamilton az egyetlen támassza a világ ellen. Ő volt a jó oldala, de elnyomta magában, mert tudta, hogy Hamilton nem élné túl. Több mint 53 embert csonkított meg, de senkit nem ölt meg. Hamilton nem engedette neki. Hamilton volt a fék. A Jó. Ám a háború és annak szörnyűségeit még Hamiltont sem tudta vissza fogni.

-          Az a sok hulla a pincében?

-          Azt a sok hullát nem az itt fekvő ember ölte meg, hanem Hamilton.

-          De hát azt mondta, hogy Hamilton a jó oldala.

-          Volt, Hamilton nem bírta elviselni az emberi mocskosságot így meghasonult ismételten. Meg született az igazi féktelen dühvel vérengző gyilkos. A kannibál.

-          Uram isten. Akkor ez az ember ki is akkor?

-          Egy több lelket hordozó hús és csont összegsége.

6 hónappal később.

- Doktor az alany.. ébredezik. Bemegy hozzá?

- Igen.

- Üdvözlöm a nevem Dr. Hof. Hogy érzi magát?

- Éhesen, nagyon éhesen.

- Mi a neve?

- A nevem? ..... Az én nevem Dr. Hof.

-Én vagyok Dr. Hof! – Válaszolt az orvos.

- Csak volt. Éhes a szörny.

- Hmm. Érdekes hogy papírra vettem a gondolataimat, de úgy érzem meg kell nyitni Pandora szelencéjét. Mind minden ember én is meg születem. 1893 január 3.- án London poros gettójában. Nem volt ez a hely mindig gettó. Éltek itt gazdagok és szépek vígak és derűsek is. Mint mindenki én is vágytam a fényre, a szabadságra. Ám valahogy soha nem érkezett el a fény…

… eddig.

 

Vége.

 

 

 

 

 

Zöld az Erdő Zöld a ......

„Zöld az erdő, zöld a hegy is A szerencse jön is, megy is Gondok kése húsunkba vág Képmutató lett a világ. „

2017 a társadalom lázad, rab láncai már húsig vágnak. A rendszerváltás hívogató bája az egyenlőség és a szabadság eszménye mára csak egy elhamvadt papírra emlékezett. Sokak érzik, úgy hogy nem érte meg nekik a rendszerváltás. A cigány kisebbség leszakadása nagyon látványosan és drasztikusan történt.  Évről évre került a periféria szélére a cigány nép. A kisebbségi önkormányzatok, és az azokat vezető személyek munkássága, hagy némi kivetni valót maga után. Bár a képviselő szót nem biztos, hogy teljes mértékben magukévá tették (Ki valamit másnak személyében, mint annak megbízottja, meghatalmazottja, küldöttje teszen, rendel, végez, intéz. ) Inkább vált egyéni vállalkozássá, afféle alternatív megélhetésé a kisebbségi képviselői munkásság.

Ha vissza próbáljuk vezetni, hogy mik volta azok a tényezők, amik ide vezetek, sok szállón kéne elindulni és ezek a szállak sokszor érnének, össze majd válnának több száz irányba.  A kormányok politikájukban sem volt észlelhető a probléma megoldás iránti vágy, bár azt mondják, ha már felismerjük a problémát, akkor az már út a javuláshoz. Felismerés volt.. de inkább alantos célokra használták föl a tényt, hogy a cigányság zuhanó ágazatban van.

33 éves cigányként vissza tekintve az elmúlt évtizedekre bátran elmondhatom magamról, hogy szerencsések közé tartozok , mert mindig volt a tető a fejem fölött, tiszta ágyam és étel az asztalon. Sajnos ezt nem mondhatja el mindenki magáról.  Édesapám és Édesanyám tisztességben, becsületben két kezük munkájával teremtették meg nekem ezt az életet. Szörnyű látni hogy mivé vált a világ és menyi de menyi lehetőség lett volna arra hogy a cigány fel emelkedjen. Egy jobb sorsa érdemes nép, kik a fájdalmukat a táncba, a dalokba és veresekben fejez ki.

"megszülettem Magyarországon, jog szerint magyar állampolgárnak. De ha táncolok, akkor mutatom meg, kiféle-miféle vagyok. A tánc mutatja meg bennem a tudatot, hogy miként éljek”. Idézet Balog Béla Nivó díjas táncostól.

Az élet számos oldalán tapasztalhatjuk, hogy cigánynak lenni menyire felemelő és menyire mélybe taszító érzés. Sok gondolat és érzés jelmezi ezt a népcsoportot. Bajok fájdalmak és kínok közt élni egy társadalomban ahol a vezetők saját jogérvényesítését tartsák elsődleges célúknak. Meddig tűr egy csoport? Ameddig csak bír. Szenvedő nép a cigány. De hát melyik népcsoport nem vívja meg a saját harcát?  Melyik ember nem harcol önmagával?

Mikor már az ember azt gondolná, hogy nincs lentebb. De van! Farkas Flórián vezette Lungo Drom már előre meg kötötte a választási meg állapodást a Fidesszel. De hát hogy? Merül föl a kérdés, hiszen eddig senki sem találta Farkas urat.

Hát még is vannak csodák?

Csodák nincsenek ismétlődő algoritmusok vannak. Furcsa mód a történelem egy elég kézenfekvő és érdekes tényező, még sem élnek a lehetőségével az emberek. De miért? Annyi, de annyi minden van benne és oly sok példával mutatja az irányt és még is valahogy, mint ha az ember a fejére húzott hámmal járná az útját.

–Néz előre! Ne kérdez! Menj! Vezénylő szavak ne gondolkozz, az árt az egészségednek. Majd mi! Agyalni agyalhatsz, hogy ma mit fogsz enni, de ez már a te egyéni szociális problémád.

Mindig azt kérdezik, hogy te figyelj, már ti cigányok miért nem tartotok össze? Szerény személyem meg bámul, mint borjú az új kapura. –Mégis kivel kéne összefognom?  Amíg nincs egy közös cél egy társadalmon belül addig miként hogyan? Amíg az a cél, hogy az egyén saját magát helyezze előtérbe és önös céljai érdekében képes több tíz ezer sorstársát sorstalanságba gyűrni és rá béklyót nyomni.

Generációk bámulnak a kéklő égre. Ki az ki érdemli ezt a kínt? Hát nincs elég gyötrelem, megaláztatás, még a saját népem is rabigába dönt?

Furcsa az élet egy olyan játék amiben csak akkor nyersz ha túl élsz.

A segítség nem mindig onnét jön ahonnét gondolná az ember. Vannak emberek származástól függetlenül kik szeretnének segíteni. Sok programról hallottam már életem folyamán, de ha már csak meg említették már a homlokomat ráncoltam.  – Juj-juj. Áh ne erőltessük azt ami nem megy.

A véletlenek furcsa játékaként sikerült egy jó barátom által egy kezdeményezést meg ismerni. Záró jelben jegyezném, hogy eme jó barát magyar származású, csak hogy alá támasszam a fent említett „nem tudni honét jön a segítség”.

Szerencsém volt meg ismerkedni az Integrom Programmal és annak részesévé válni.

Összegyűltek a Romák.

Kissé bizonytalanul, de annál céltudatósan vettem a lépcsőfokokat a képzés irányába. A teremben lépve pásztázó szemek reményel teli arcok fogadtak. Mindenki a zavartságát palástolva telefonját birizgálta vagy a kávé gép különleges működési elvével ismerkedet.

START!

-          Sziasztok! Mosolygós hölgyek törték meg a zavartságot és indították útjára az intenzív program sorozatott.  Majd az események padlógázás tunning Zsiguliként indultak útjára.

-          Na, akkor ma az lesz és holnap, de még  vacsora és utána interjú próbák gyors ebéd  Gulyás leves .

Örömteli érzés volt látni a körben ülve elnézve ballra jobbra hogy azért a remény apró pislákoló fénye még ott van és nem lehet csak úgy lenyomni sárba tiporni. Az ország minden részéről érkeztek fiatalok, bár soha nem találkoztak beszéltek még is ugyan azt az utat járták be. Mindenki volt már kirekesztve, meg bélyegezve, de fölálltak leporolták magukat és tovább mentek és nem adták föl. Nem hiába vannak, ott ahol vannak. Minden korosztály képviseltette magát.  Friss diplomáson tol kezdve a családos apukák anyukákig. Felemelő érzés volt le ülni, beszélgetni ezekkel az emberekkel. Tele érdekesebbnél érdekesebb történetekkel. Tervek gondolatok csak úgy cikáztak.

Lelkiismeretesen végezték a feladataikat a szervezők, oktatók. Az előző Integrom programban résztvevők tapasztalatikat, jó tanácsaikat bajtársi jó indulattal osztották meg.

Mentoraink segítőink, mint egy gondoskodó szülő ügyeli a további lépéseinket.

 

A mosoly, ami véletlenül sem volt egy magukra erőszakolt máz valódi öröm és elhívatottság andalító báját és nyugalmát sugallta felénk. Igen is van Remény! Addig, amíg egy ember is változtatni akar, a megítélésen addig van remény. Ki út a kirekesztésből.

 

„Semmi sem állandó ebben a fránya életben, még a bajaink sem.” (Sir Charles Spencer Chaplin)

Roma állás interjún.

Jó Nápot kívánok. Érdeklődni szeretnék hogy  áz állás lehetőség él-e még?

Üdvözlöm. Kérhetnék egy nevet?

-          Áz én nevem Lákátos Oláh Szándokán vagy Hose Ármándo áttol függ melyik megy éppen a tv-ben.

-          Rendben van értem. Tisztelt Szándokán akkor kérem, foglaljon itt helyet és várjon.

-          Hát jó. Mondjá drága mit szóna hozzá há most jósólnék egyet itt magának?

-          Nagyon kedves, de én most nem tudok evvel a lehetőséggel élni.

-          Áhogy érzi, pedig innét meg mondom magának, hogy minimum 4 gyerek és egy Karib-szigeteki utazást láttok.

-          Igen? Nahát és még is hol látja a Karib-szigeteki utazást?

-          Hát hun? Hát a reklámban. há-há.

-          Kérem, ne fárasszon, engem inkább fáradjon be, maga következik.

-          Jó ván mán.

- Üdvözlöm Cég csoportúknál Mi az Emotional Trade Company Group Holding Zrt. Rt. Tdk. vagyunk. Egy dinamikusan fejlődő szinte már gigászi erejű cég itt a 21. században.

-Jáj hát az nagyon sukárol hangzik. Oszt mond van itt Bodi Guszti délután?

- Bocsánat, nem tudom, hogy mire gondol?

- No figyelj. Ámikor egy húzós nap után, ami úgy néz ki hogy föl kölök 9 :30 –kor és hájtok egészen 10 : 30-ig. De nem pm-ig hanem csak am-ig. No áko én szeretek lazítani, és Farkas Flórián ’Gondolatok a Munkáról’ novelláját olvasgatni.

- Értem hát itt nálunk sajnos e féle ki kapcsolódásra nincs lehetőség, de rendszeresen meetingelünk videó chattelünk és nagy csészékből kávét kortyolunk. Kérem, akkor beszéljen az eddigi projectéiről és mutassa be magát.

-Jó van. Mondjuk ezek után, de mindegy. Hát réges régen egy messzi-messzi galaxisban születtem. Apám a legjobb csirke tolvaj volt a galaxisban, anyám meg Szulejmán fan volt már akkor is mikor még csak Izaurának hívták. Mindig és érdekel a kommunikáció és az élet számos oldalán kamatoztattam is.

- Példát tudna említeni?

- Természetesen. Mikor a hivatalba be megyek, még mások 1 óra alatt  kapják meg a családit addig én nekem csak 10 perc.

- Miért szeretne nálunk dolgozni?

- No várjon ezt leírtam magamnak. Szeretnék egy dinamikusan fejlődő innovatív cég meghatározó tagja lenni. Ahol kamatoztatni tudom már meg lévő skilljeimet és proaktív hozzá állásommal a céget illetve saját magamat fejleszteni ma holnap és a jövőben.

- Nagyon jól hangzik. Hogyan képzeli el az ideális vezetőt?

- PVC köpenyes réz- és alumínium vezetőjű, rézhuzal és alumínium-szalag árnyékolással.

- Értem. Ki a példa képe?

-Hát a Lagzi lajcsi. Felénk csak úgy hívják, hogy a kábel barát.

- Nos ön a megfelelő személy a pozícióra.

-  Tényleg?

-Nem!

- Kérem bocsássa meg kirohanásomat . Tudnék javasolni magának egy alternatív a képességeinek meg felelő munkát. Egy nagy épületben kellene dolgoznia ahol is gondolkozás nélkül kell reagálni adott időn belül.

- Mi lenne az?

- Politikus.

- Mit gondol mágá rólam? Én egy tisztességes állampolgár vagyok.

- Nagyon jó, már most érzi a munka lényeget.

- Ná tudot mit beszélgessen veled a Máltai Boldog asszony!

Mese Habbal

Mese habbal

 

Van egy világ hol manók, törpék élnek. Magas fák és zöld rengeteg amerre csak az ember

Fia ellát. A manók és a törpék vígan élték életüket. Napközben a földeken, esténként a tűz köré gyűlve hallgatták az izgalmasabbnál izgalmasabb meséket, rémtörténeteket. Talán de nem biztos, volt egy retteget kezű, véres ajkú nagyúr. Élt az biz legalább 1000 évet. Míg a híréből mese majd abból rém történet lett. Izgatott volt minden kis manó fül mikor az öreg hosszú nagy szakállát megsimította és pipájára gyújtva a fölszálló füstben meg jelenítette a történet.

-Hát halljuk hát mi is! Kiáltottak a manók. – Meséld el kérlek szépen.

Az öreg fölnézet és így szólt mély öblös hangján. –Mikor még az égkékjén az istenek vívták vérben áztatott harcaikat. A földön itt ahol most mi élünk Zöld földön, a manók és a törpék ádáz harcot vívtak együttessen az őket ki szipolyozó Véres nagyúr ellen.

A manók vezére egy amazon volt kinek haja arany és fénylő kardja acélos. Lóháton járt csapata élén, hegyes fülével, a legapróbb neszt is észlelte és Jaj volt annak ki meg próbálta őt tőrbe csalni. Egy napon mikor már a csaták már hetek óta tartottak a fénylő kardú Amazon gyűlést hívót össze.

-Ide figyeljetek Hű barátaim, a gonosz már úgy fogyassza csapatainkat mint közmunkás a lapátokat. Ez így nem lesz jó! Harcba hát! Újra!

Zenget az Amazon. Szemében ott lángolt a harc, a vágy hogy a véres kezűt egy döféssel a kardjára húzza.

Volt egy kis manó neve csak ennyi volt nyomika. Nyomika egyszerű volt , úgy is mondhatnám olyan volt mint a betűtészta leves betűtészta nélkül. De hát mindenki így szerette. Hú, hát ő nagyon bátor akart lenni így hát oda szaladt az aranyhajúhoz és így szólt.

-Jaj-jaj , én is én is!

– Mit szeretné Nyomika?

- Én akarni menni, szúrni, döfni , lőni!

- Jaj Nyomika te milyen cukor vagy és kb olyan erőben is vagy. Na mi lesz a cukorral ha víz  éri?

- Víz plusz cukor az egyenlő szódabikarbóna!

- Nem Nyomika. Látod hülye vagy, na szaladj kergesd még egy kicsit az árnyékod. Nézd ott van , nem ott van .

- Szaladok! Várjál árnyék megyek de most meg követ….ohhh én nem játszok.

Amazon kihúzta magát, felállt és így szólt.

Nincs más mint előre , csatában edződőt testvéreim, a győzelem kupája már itt van a kezünkben, hát igyunk!

Amazon! Amazon! Zengtek a Szélles gerendák. Egy hang kiáltott föl. Bocsesz! Én nem akarok kötözködni de mi van akkor ha a szörny… értitek? Na? Szóval én már megfőztem a jövő hétre is és hát nem tudom hogy , ki fogja meg enni? Mert én biztos hogy nem fogok annak a véres szájunk főzni! Na érted?! Egyébként én meg nem kívánok harcolni már bocsesz! Én? Mosok, főzők, söprögettek és még gyílkolásszak? A szöszivel? Ebben az új klumpában?! Ami a kínai centerben 1232 ft készpénz volt?!  Hát azt már nem. Na én megyek..Ostobák hogy majd én ezeknek segítek gyilkolni , szóljon inkább a TEK-nek vagy az NCIS-nek mit is érdekel ezek engem. Nini, egy drót áll ki a földből..nézd, már az anyját hát nem akar ki jönni. Na ez az. 5-4-3-2-1-…………….BUMMMMMMMMMM. Na tessék a picsába most meg megdöglöttem , és most vettem ezt a szép új klumpát. faszom kivan már.

Hamvadó remény

Hamvadó Remény

Egy fiatal felnőtt szemével szeretném meg világítani ezt a kis országot úgy, ahogy én látom. A 90-s évek elejétől egész napjainkig.

A nyolcvanas évek elején születem egy kis városban. Mint minden kis városban itt is mindenki ismer mindenkit és mindenki tudja, hogy a másik mit is csinál, de hát egy kis városnak egyéb dolga sincs. Vagy lehet, hogy lenne, de az másodlagos? Ahogy a mondás is tartja „Amit egy ember tud azt már mindenki tudja” ….

Szüleim munkásemberek, idősek és valami gyermeki bájjal említik a régi időket. – Emlékszek még mikor én mentem dolgozni -. Meséli édesapám. - Micsoda idők voltak azok, volt kollektíva, szabad szombat és 15 év várakozás után egy zsiguli az udvaron. Építkezni kalákában olyan jó szomszédi alapon.  Akkoriban még a krumpli leves is krumpli levesebb volt.

A nyolcvanas évek vége felé már lazulni kezdett a szocializmus gondoskodó szorítása és lassan kezdett egy új remény egy új érzés felszínre törni. Ennek a különleges érzésnek az élére egy fiatal dinamikus férfiú ált Orbán Viktor. Egy jól időzített alkalomkor elmondott beszéde beemelte a történelemkönyvek lapjai közé.

A 90-s évek hozták is a hozzá fűzött változásokat és olyanokat is, amikre nem volt igény. Hirtelen beindult a kapitalizmus úgy hogy arról maximum a másolt kazettákról voltak silány információk. A 90-s évek egyik legmeghatározottabb eseménye az „Olaj szőkítés” volt. Szinte már krimi filmbe illő szereposztással. Az olajszőkítés a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legjobban jövedelmező illegális „üzletága” volt, becslések szerint az 1990-es években több százmilliárd forinttal rövidült meg általa a költségvetés. Az „olajos ügyek” 1991-1992-ben ütötték fel fejüket, de nagyobb számban 1993-tól jelentkeztek. Ez idő tájt az iskola padokat koptatva a turbó rágót csócsálva vártam a vasárnapi mese egyveleget. Édesapám meg az robusztus felépítésű, olcsón fenntartható és modern kinézetű Lada Samarát.

Egy huszárvágással beléptünk a 21. századba. Letépve mindent mit a múlt adott és egy új tiszta lappal a jövő reményeivel és az elektronikus zene bűvöletében.

Éltre kelt a show business és hírtelenjében két valóság lett az egyik a tv előtt folyt a másik a tv-ben. Hogy melyik volt izgalmasabb azt mindenki maga dönti el. (Demokrácia van). De az tény hogy a tv előtt történő eseményeket még ma is érezzük.

2006. május 26 Az őszödi beszéd. Az MSZP akkori minisztere Gyurcsány Ferenc beszéde vagy ’vallomása’ kelltet nagy felháborodást az emberekben. –„Hogy Lehet így beszélni?” Zenget az ország föl. Budapesten, az Országház előtt, a Kossuth téren volt, ahol eleinte tízezres tömeg gyűlt össze esténként. A tüntetők napokon belül különböző csoportokat, szervezeteket alakítottak, melyeket egységesen Kossuth térieknek neveztek el. A tüntetők egy csoportja szeptember 18-án az éjjeli órákban „megostromolta” a Magyar Televízió székházát, jelentős károkat okozva az épületben, illetve több, az épület előtt álló (főleg MTV-s) autóban.

Elemzők úgy gondolják hogy Gyurcsány volt az egyik ki váltó oka annak hogy a Fidesz  2/3-os többséget ért el.

2006 éppen hogy fölszabadultam a középiskolából és bámészkodó szemekkel tekingetem magam köré. Sok minden járt a fejemben. Nem is tudtam fel fogni, hogy mi folyik körülöttem.  Csak lestem, mint borjú az új kapura. Nem értettem a politikát, a világot meg még annyira sem, a legnagyobb problémám az volt, hogy a hétvégén hova menjünk el. Éreztem, hogy valami nem oké, de hát mikor az ember fiatal a legnagyobb baja, mint minden férfinek az a csoda, amit úgy hívnak, hogy nő.

2010 a hatodik magyarországi országgyűlési választás volt a rendszerváltás után. Most aztán bele csaptak a lecsóba a politikusok. Volt ott minden kérem szépen. Csak úgy folyt a kampány. Véleményem szerint ekkor indult meg az anyázás művészi szintre való emelése.

A Fidesz-KDNP szövetség kétharmadot meghaladó többséget szerzett az új országgyűlésben, ami akár az alkotmány módosítására is lehetőséget ad. A választásokat követően a szövetség miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor alakított kormányt.

Hogy is mondják? „Kérem vigyázzanak az ajtók zárodnak” .

Igen. Bezárták az ajtót , de nyíltak újjak, amikre nem tartom valószínűleg, hogy valaki is igényt támasztott volna.

A Magánynyugdíj pénztár államosítása már sejtetni engedte hogy valami itt nincs rendben. –Lépjél át , mert az jó meg pénzt kapsz ,de ha maradsz a magánnyugdíj pénztárodnál, akkor vessél magadra.

Ki volt adva az ukázt, ami több lehetőséget kínált föl, de csak egy irányba lehetett menni. Mentek is az emberek mert a 2008-as vállság komolyan el vágta az embereket a bátortalan nyugati élettől.

A Fidesz kormány lassan ki alakított a saját klientúráját minden szegmensen , hogy biztosítva legyen az a tény hogy új gazda van a portán.

Nem mondom nálunk is volt változás a portán, hiszen ott ált már a Kádár rendszer guruló gyöngyszeme. Az 1500 lada long mert volt rajta vonó horog is. Szóval a család örült, hogy van kocsi, úgy hogy mi is módosítottunk. A friss szinte még harmatos kormány is aktivizálta magát.

 

„A forradalmi alkotmányozás esetében az átalakult társadalmi viszonyoknak annyira nem felel meg a régi alkotmányos rendszer, hogy a kényszerhelyzet miatt a hosszas egyeztetés helyett egy szűk, olykor kérdéses felhatalmazású, de az aktuális politikai spektrum legfontosabb erőit maga mögött tudó szűk elit ír gyorsan újat. Valami ilyesmi történt 1989-ben Magyarországon is. „

Azóta ez már afféle bevált rutinná vált visszamenőleg tegnapra , múlt hétre ahogy éppen jól esik.

Második Orbán-kormány

A második Orbán-kormány a rendszerváltozás óta eltelt időszak legkevesebb miniszterrel dolgozó kabinetje. Politikájukat összefoglalóan a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” névvel illetik. Ugye milyen jól hangzik? Nemzeti meg Együtt. Oda meg vissza vagyunk szinte már érezni a kumisz ízét.

A 2. Orbán-kormány már nem két harmados többséggel jelentkezet a hatalomért. Kezdet veszteni a lendületből . A nép meg a csipát dörzsölgette ki a szeméből. –Várjál –várjál! Most akkor mi van?

Az emberek az utcára vonulva jelezve a nem tetszésüket ’internet adó’ ami már az utolsó cseppnek volt az utója. A kormány alatt ingadozó léc igen csak rezegni kezdet. Mint egy égből jövő meteorként robban be a Migráns szikla. Mint egy falat kenyérre úgy vetődött rá a Habonyi pr. marketing rendszer.

’ Nem kell Migráns van itt elég ’

Rá dolgozva a magyar ember legmélyebb aggodalmaira kiépítettek egy a 2. világháborút vissza idéző kommunikációs rendszert.

’ Megmentelek szittya véreim! ’

Íziben felhúztak egy szép kerítést de nem olyan hátsó udvari össze fércelt Tescos izét. Olyan kemény tökös ide te nem gyűsz félét. Az egész EU vakargatta a homlokát hogy most mi tévő legyen, és kérdően néztek a Kárpált medencei kis országra hogy mit is művel.

Az élet furcsasága hogy a kerítés akció bevált és a hanyatló támogatás új erőre kapott nem úgy mint a kis száguldó benzinkutunk, szegényre sokat vártunk , használtuk is. De hát az élet rozsdája idővel utat nyert magának és fájdalmas de időszerű búcsút intett.

Búcsút vet még a magyar nép mástól is. Az emberek egyre inkább érezték hogy az elmúlás szele ismét föl csapja energia hullámait és örvénylő kínként szakít magának teret. A társadalom amortizációja és generalizált szorongása sokakban a menekülés iránti vágyat ébresztett föl. Apák, gyermekek az ismeretlenbe bámuló tekintettel vették hátukra a táskájukat miben a remény apró morzsái feküdtek bizakodva. Reménykedve hogy a sötét ismeretlen utat add a jövőnek.

Kik itthon maradtak nadrágszíjukat összehúzták, mély levegőt vettek és folyatták az eddigi hétköznapokat, mint egy igás szánhúzó.

Mára alig maradt magyar honban szakember ki tudná a javakat termelni. Mára majd minden szakma hiány szakma lett. (Még talán a hiány szakmára is keresnek embert.) Tűr a magyar tűr. Van már rutinja. Nyel nagyokat, de kicsiket harap.

Feltűnnek hétköznapi, hősök kik az égbe kiáltanak . Elég! Nem bírjuk tovább! Kicsit megindul, a nép majd megtorpan. A hétköznapi hős meg áll egymagában és el tekint ballra, s jobbra de valahogy mintha csak magának beszélne és szavai egy hatalmas falba ütköznének. Hallják az emberek, de nem eléggé. Nem eléggé ahhoz hogy fortyogó düh kitörjön mint  vulkán és a láva izzó forróságával égessen utat a meg repedezett köveken. Még a hős is azt mondja nedves szemmel. –Hogy akkor kiért vívjak?

Jövő ismeretlen és istenek hála nem csak egy hétköznapi hős van. Akad több is a börtöntől nem szál inába a bátorsága. Erősebb kitartóbb mit még ember fia nem látott. – Föl Ember! Ember vagy akinek jár a jelen öröme a jövő reménye. Hát itt vagyok és kiáltok!

A nép felsorakozik a hétköznapi hősök mögé. Közös erőnek erejével. A tömegek hatalmával kiált. Állj. Ne tovább. Fáradság és csüggedés nem ismeretlen, de nem most. Nem ma. Nem köszönik szépen.

Talán majd egy nap újra felcsendülnek a remény csengettyűi és andalító bájjal épül szépül e kis haza.

S majd talán újra csillogó krómban úsztatott 4 kerekű vívmány fog állni az udvaron várva hogy újra róhassa a végtelen utakat.

 

 

Azt mondják az okosok, hogy maffia-állam van, nem tudom, hogy ezt mire alapozzák?

Megérkezik Vittorio, Don Vittorio.

-         Oh,  Árpádínyó, Mondd, prego hogy megy az üzlet?....Jól?.. Már a lopás sem a rég. mi? Gyere, borulj a melyemre. Mit szeretné? Guccit? Armanyt ? Tankhajót? Ceu-t?

-         Lesz. Si?

Ismét egy látogató érkezik a Don-hoz.

Hirtelen megjelenik egy hosszú hajú, fülbevalós legény.

- Giovanni! Ki van itt? Ki ez a huligán-O?

– Én vagyok az  Padre, a joggingoló sport minisztero, az EU Luká Becsurantiáno. A Tomika, Deutsh Tommiká. Capo, oh molto bueno , lenni Európa  molto gonosz. Oh capo! Ragazzi mondták hogy lenni Uno problémo.  Mondani lenni, választás. oh Capo.

- Don Vittorio. Hol?....talán a demokráciában..de az meg hol van?...Oh hát az nem úgy működik bámbino, tudod te hogy mennyi, de mennyi dolgunk van még? SOK. Te figyelj ide  szerinted kik fogják az Eu pénzét lenyúlni? Oh molto bámbino. Szegény Rogán már járni sem tud.

De mint tudjuk a valódi veszély a határokon túlról jönnek.

Megjelenik egy idősebb úr egy fiatal hölgy társaságában. A don hátra dől teste bele simul a kényelmes antik bordó színben teljes kárpitozású kiváló minőségű olasz marhabőrbe. Amely Kézzel készített Magasság: 110 cm Mélység: 76 cm Szélesség (füles résznél): 90cm.

Majd így szól. -10 korrupt politikus közül 7 ezt ajánlja a másik három már előzetesben.

Öm Sorry én ő lenni Santa Claus őm én nekem van help, for your problem én ő csinálni new movie Terminátor 45 . A jövőből vissza jön egy élő szövet a fémvázon és vérre menő harcot vív két kisnyugdíjassal 10 dkg csirkefarháté és and Elizabeth utalványért. Már meg is van a szöveg. I will back Teri néni!  
 

Majd nő hang szólal meg.

-De nagyapa! Neked vajni , Andy Vajni közöd sincs a Don gondjaihoz.
Mond nagyapi addig velem mi lesz? Szerinted a luxus per trendy per menci per selfizek  styl életet csak úgy föl lehet tartani?!?!  hah. Bunko. Pasi vagy is Papi. 
 
Don lassan föl húzza, szemöldökét rá tekint Papira és így szól.
-         Egy napon, ami talán el sem jön soha, majd én is kérek tőled valamit. 
-          
-         Thank your for Collaboration Sir. Timi go to the hálószoba lesz ma big party.
 
       Timi. - Miért ma este csak fél tubus aranyér kenőcsőt használsz el?

 

- Ki hozta be a partvist?

- Bocsánat Don ő nem egy partvis ő a  Lungo-Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség vezetője.

-Don. Van olyan is? Padre cieli!

Partvis. -Á! Mágáságos Hose Rodrigo áldja meg azt a csudálatos kezeit. Hogy a Fási Ádám muzsikáljon csengő bongó sziluettjének. Mágáhoh képest a Donald Trump csak egy kosza gondolat egy parókás pudli. Csák ázt nem értem hogy a nagypapi miért nem ád neki egy normális párokát. De hol is tartottam. Já igen. Oh bárcsak a nyelvem hátván hátszor érné körbe az univerzumot. Mágá és a teremető közt annyi különbség hogy a teremtőnek nem vot íly szíp kis vasútja. Hajak meg si-hu-hu-hu és még egy kis si meg Hu.

-Don. Na mit akarsz?

Ohh ,elenem kárákter gyilkoságot követek el! Tudjá drágá mindháto nekem komoly Pszhiés závárom ván, hát. Nekem úgy mond Kisebbségi rendüségi Komplexusom ván. Álig loptam  pár milliárdot, hát tudja, hogy van ez? A kis Józsika nagyon kedveli a muzsikát, hát vettem néki egy Stradivarit. Hárminchátot. Tudja hogy van ez?  Valakinek csak el kéne már húzni a notámat! Tudjá drágá Sen-sei , koaliciorá léphetnék. Tudjá az egyik reggel bál lábbál keltem föl , tudjá úgy mint a MSZP az elmúlt 10 évben. Nem ázé mondom de  ez a Gyurcsány Feri hát hálljá ez egyik nap az áblákbán táncol, máskor, meg gitározik. Hát ki ő Santana? Jáj devlá vagy a Gipsy King? Drága Szociális juttatás…. , Há mé kellet azt az Áldot Lipot Mezőt bezárni?

A don még egyszer ráveti szeme sugarát az élő felmosó fára és így szól.

-         Giovanni!, a 45-ös magnumot.

-

-         (Egy mély öblös hangra lesz figyelmes.)

-Táváris. Mondom Táváris.

Don, néz majd így szól. –  Van itt egy tolmács?

-Da.  Izé, Jawohl mein führer. (Ugrik a semmiből elő egy dühős pincér.)

Kák tyibjá závut? (szól az öblös hang).

-Minyá závút Gabor, Vona Gabor.

-Vonat?

- A Vonat nem vár.

- Migráns?

- Arra vár. Shi-hu-hu.

- Én lenni Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. Da?

- Májd lesz dá-dá sok színes emberkének?

-Lesz ha nem fogod be a pofád. Te szeretni játszani?

-Da.

- Van nálunk, Szentpétervárod ákárom mondani Leningrád  ázáz ákárom mondani Putyiniában népszerű játék. Neve Ádj elvtárs katonát. Da?

-Da. Ez olyan cuki.

-Ahogy érzed.

- Mivel mi már nép pártosodunk, és olyan cukik vagyunk, ha csak ránk néz már is ki rohad 3 fogad. De a mi kedvenc játékunk Itt a cigány Hol a zsidó?

- Da. Lenni izgalmas játék  de lenni ismeretlen téma, mint a liberalizmus, ázt sem érteni. Da? Na de akkor ki kezdi? Ki a soros?

- Soros? Mint György.

- Da , Soros.

- Akkor én nem játszani.  Te vagy egy Soros bérenc. Te nem is akarni velem játszani te csak kihasználni, te aljas. Te engem nem is szeretni csak játszani érzelemmel, magyar szívem sír a tajvani cipőmben amit mexikói munkások csináltak miközben a tórát olvasták Sábát kor.  Most fogom magam és a Turulmadár szárnyán kumiszt kortyolva el repülök a szivárványon túlra és én leszek az It’s a Rain man.

-Mi van veled? Rínyálsz itt mint Gulagon bárki aki oda küldtem.

Don csak figyel, figyel.

Olyan sápadnak, tűntök, talán hiányzik egy kis vas a szervezetekből. Giovanni!A  45-ös Magnum.

- Viktor, viktorka ébredjen.

-Mi? Hol vagyok?

(Fehér köpenyes úr beszél többi fehér köpenyes urakhoz.)

A beteg A skizofrénia (schizophrenia), vagy hasadásos elmezavar egy kóros állapotra, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlására utaló tünet együttes mutatja. Javulás nem várható.

-De hát én vagyok Napoleon, vagy is Jeanne d’Arc én  vagyok Szulejmán, én vagyok Hulk, én vagyok Hello Kitty, Hanna Montana.  Ki vagyok én?

-         20 év múlva a történem könyvek egyik tanúságos fejezete. De most már alvás mert különben lesz ejnye bejnye. Csicsija mamuja.

-         Én vagyok tisztelt barátaim, elvtársak, illiberális társaim, korupcio vitézeim , tekergők, gumimacik, hidrolikus pumpáim én vagyok a vezér, a kishableány, barátok közt Tildája.

-         Psssszt. Egyszer minden véget ér.

Értelmetlen értelmetlenségek......

Ádáz küzdelem az mi itten tesszük, hiszen erősek vagyunk, mint egy oroszlán vagy inkább egy orosz lány. Ki tudja, hogy mi is az mi jó nekünk. Tán értelmetlen meséket szőni egy valóságról, ami jó, de inkább bártortalan. Vágyat érzünk mi arra, hogy át vágjunk a szavak hegyein, és mint egy kis diák örüljünk a nyári szünet első percének. Kik is vagyunk mi valójában? Talán valami futurisztikus robot ki csak azért jött vissza a jövőből a múltba, ami most a jelen, hogy újra szenvedhessen. Válaszoljon, már valaki vagy csak hezitálunk itt, mint kezdő kukás a kocsin? Életünkbe az értelmet nem más, mint az értelem vinné, már ha lenne, de sajnos hiánycikk, de se baj hisz van, más mivel lehetne pótolni eme kis problémát. Hogy az most mi is az pontosan, na, arra már tényleg nehéz választ adni, de biz igaz hogy nem az értelem mi segít. Hát akkor vajon mi? Tán a tv vagy rádió hol díszruhában ülnek okos emberek és okos dolgokat mondanak, még ha azok tán egy egyszer eggyel egyen értékűek, ha a szintet néznék, de inkább ne. Maradjon a suszter a kaptafánál a politikus a hazug szavaknál. Lehetne ilyen díszes egyszerűséggel is a dolgokat meg határozni, de akkor ki vonná kétségbe a szavakat vagy eme sorokat, hisz értelem, mint olyan születéskor el veszett.

Nyílván való tény hogy az ember, mint lény sok értelmet még nem lelt, de talán majd egy nap mikor a nap nem jobbról kél és ballra nyugszik tán akkor lesz remény egy kis változásra. Ahogy a Duna is majd keresztbe fog folyni hisz mondták ezt már sokan főleg azon, emberkék kik a felkelő nap irányát tartsák fő nyomvonalnak. Amellyel gond nem is lenne, ha nem sávok lennék fő díszei. Időtöltésnek elég kellemes, ha a munka, mint olyan nem zavar, és erről kicsiny világunk vezérei tettek is, hiszen ők csak ugyan szemelőt tartsák az egyén vágyát, kár hogy az egyén, mint egy igás szemkötővel jár. De hát szegény mit hordjon, ha nem telik néki semmi másra, mint egy kötőre és az is csak a szemre való, de nem, mint mennyecske a szénakazalban.

Értelmet keresek szólt a jelige. Jelentkező lett volna, ha az olvasni nem tudás nem lett volna akadály. Bár egy kis hiba folytán lett is alany ki jeligére igent mondott, de hogy mire azt ő sem tudja, de hát ebben aztán mi jók vagyunk igent mondani arra, amit nem is értünk. De ezt persze nem mondaná meg senki sem, kis is merné? Térjünk is vissza egyedünkre ki az igent választotta, nézzük csak, meg hogy ki is az ki ily bátran mond, igent arra mire más csak bambul. Bambul, de még hogy! Csak úgy le a kalappal, így senki nem tud bambulni annyira, tud, hogy melléje ált még tán 10 is, s mind követte. De jó neki! Szólalt meg a hang, bárcsak én is így tudnék bambulni. Várjál. Nézd már hát én is egy vagy a sok közül még jó, hogy ide álltam még a végén azt mondanák, hogy ez nem is tud bambulni. De-de. Ajaj de még hogy. Na de a barátunk ki úgy érezte, hogy itt az idő most vagy soha, nézzük mi lesz ebből. Ugye a fent említett ki tétel miszerint értelmet keresek és arra az egyén a kezét fel tevéé, bár még mindig kétségek közt leledzett a drága eme feladatott kapta. Fog hát magad és indulj meg a világba és mond azt, mit mi mondunk te néked, és ha értenéd, gyorsan igyál fél Unicumot, hogy gyorsan helyre gyere. Ne foglalkozz te véleménnyel az csak meg zavar. Nem is okozott csalódást a hirdetőnek meg is mondta neki hogy négy év múlva is számitok rád és az értelmetlenségedre.

A tánc.

Eredeti kultikus és még számos módon lehetne a táncot jellemezni.

Gondoljuk úgy a táncra, mint egy fegyverre, amelyet bárhol és bármikor elővehetsz és pörgetheted, mint a spagetti westernekben a Coltot. Táncolhatsz, ha jó a kedved, táncolhatsz, ha a bú ölel át, táncolhatsz, ha update Norbi azt mondja. Csak aknamezőn ne. Ha ehhez még egy társ is társul, ki jó esetben nő, akkor aztán… Hagy szóljon a nóta. Vagy inkább ne?

Nehéz ügy kérem szépen.

A legszebb a táncban, hogy már a pólyás baba is táncot jár. Kicsiny lábait és kezeit mozgatja, bár még nincs tudatában, de azt járja, főleg ha van benne egy vonóval. De tényleg ez az egyetlen olyan megnyilvánulási mód, amit többféleképpen lehet használni, mint egy több funkciós porszívót. Merthogy lehet egy törzsnél a harcra hívó csata zaja vagy a nász élményének megnyilvánulása is. Táncolhat a nagyi, a hugi, az öcsi, a lényeg, hogy érzés és gondolat vagy legalább egy kis ritmus legyen benne.

Ennek a csodának van egy olyan mellékhatása, hogy ha csoportban végzed, akkor arra a kis időre eggyé válsz, együtt mozogsz, a tömeggel, érzed, ahogy a ritmus, a tömeg, a zene és minden egyként dübörög benned. Ahogy a dal is mondja „Szabadon”. Szabad lehetsz, egy pillanatra elfelejted, hogy a gond és a teher nyomorú kínja rád telepedik és szétfeszít. Újjászületsz, mint egy hernyó, ki most pillangóként száll. Érzed a lelkedben, a véredben, a talpadban azt, hogy most, igen, most nem érdekel semmi és senki csak én vagyok és a tánc, az ütem. A tánc egy nyelv, egy kifejezési forma, izzik, mint egy forró lávakő. A csábítás egyik ősi eszköze, a férfiasság és a nőiesség egyik legszemtelenebb módja, mikor emberek előtt úgy vonhatod magad köré a társad, hogy utána ne csak a port merd nézni, hanem a szemeket, a lélek tükrét, a lángolóan verejtékező pihegő szempárt.

Szenvedély, düh, fájdalom, kín és vágy, pimasz mosoly, hivalkodó nézés. Halvány tánc tér, izzó éj és lángoló forróság az, mikor a vér lángra kap, a tudat elszabadul, az eggyéválás, a lélegzetvételek, a szünetek. Mind-mind a tánc, a zene, a muzsika.

Ki nem szeretné érezni a Dirty Dancing érzést, ki nem akarja érezni, hogy csak ő és a párja van a tánctéren?

Az a pillanat, mikor a tenyér az archoz ér, de csak lágyan, mint egy könnyed szellő, simogat és védelmez. Majd egy szorító ölelés: igen itt vagy és nő vagy. Tombolnak a hormonok, lázadnak a vágyak: - Ne, ne, most ne nyomj el! Én vagyok az. A vágy! A gyomorszorító kínlódás, a tomboló vágyakozás, az örült gondolat, a hivalkodás, mind-mind én, én vagyok az. Hogy miért engedd el magad? Mert azt akarom, hogy érzed, hogy tudd, hogy hidd el, hogy létezel…

Éld meg a vágyaid, álmaid!

Színház.

 

Az Abonyi kultúra.hu

 

Fontos dolognak tartom, hogy egy országban minél több emberhez eljusson a kultúra, bár már az országunkban nagyobb tendenciát mutat az, hogy ki melyik oldalt támogatja, és hogy Annácskának allergiás rohama lesz, ha nem megy a kedvenc cipője a kutyulijához. De még mindig ez az, amit a legkevesebbé problémásnak tartom, hiszen vannak olyan tényezők, amik jobban hatnak az emberekre és nem jó irányba.

Ma fontosabb az, hogy milyen színű zászló lebeg a ház udvarán, mint az hogy emberségben éljen. Ha még egyáltalán ismerik azt a szót, hogy emberség.

Nem kell azért ennyire szürkén látni a világot, még hogy ha ez népszokássá vált, mint húsvétkor a pálinka főt tojással.  Szerencsére még mindig vannak olyan emberek kiknek számit az, hogy adjanak valamit a világnak, egy kis szösszenetet, egy kis ízelítőt arról, hogy lehet derűsen és mosolyogva létezni.

Ha sikerül egy színdarab hatására mosolyt fakasztani, vagy csak egy pillanatra elfeledkezni arról, hogy a hétköznapokban mennyi örültet és abszurdizmus van akkor már tettek egy lépést afelé, hogy ne az alaksori lakosok számát, hanem a ’ nem örültem meg ’ lakosok számát növeljük.

Határozottan szerencsésnek tartom az Abonyi embereket, hogy nem hogy két színjátszó kör is folyamatosan dolgozik azon, hogy a fent említett feltételeknek megfeleljenek és kikapcsolódást hozzanak a földieknek és persze mindenki másnak is.

Most lesz a hétvégén a Kinizsi Matiné ahol is meglehet tekinteni az elmúlt 10 évben előadott Kinizsi darabokat egy ilyen montázsszerűen. Lehet nosztalgiázni és rég nem látott emberkékkel együtt lenni hisz talán több mint 200 ember szerepelt eme csodás mesejátékban, amiben több van, mint egy átlagos mesében hisz itt történelmünk egy kis darabja mutatkozik meg.

Az elmúlt időszakban szerelmek szövődtek, életre szóló barátságok köttetek és mind egy darab hatására, és az óta menyi, de menyi darab került színre a komédiától egészen a drámáig van itt minden, mint a jó 100 forintosban.

Jó szórakozást kívánok mindenkinek.